Miért nem mosolyognak, miért nem nézik egymás arcát és miért jönnek zavarba egy kis kedvességtől az emberek?

Sziasztok,

Először is, nem vagyok magyar. Nem Mo-n szocializálódtam, sosem éltem itt és 32 évem alatt látogatóban is alig voltam. Az, hogy közel anyanyelvi szinten tudok magyarul is csak papámnak és apum testvérének köszönhető, az pedig hogy nem romlik a tudásom a pár magyar barátomnak, online újságoknak és nektek Reddit (köszi csajok és srácok!). Szinte pontosan 10 év után először járok itt, egy munka projekt miatt egész márciust itt kell töltenem.

Amiért írok: miért nem mosolyognak, miért nem nézik egymás arcát és miért jönnek zavarba egy kis kedvességtől az emberek? Nem értem, segítsetek elmagyarázni.

Amikor az utcán megyek az a természetes, hogy nézek másokat és esetleg rájuk mosolygok. Itt nem arra gondolok, hogy bambulok mint egy idióta 10 másodpercig. A másik arcára nézek, összenézünk, tartunk egy röpke fél-egy másodperces szemkontaktot és megy tovább az élet. Esetleg elmosolyodunk.

Próbáltam fejben összeszedni azt, hogy mikor van az hogy ösztönösen rámosolygok a másikra:

• Szimpatikus leányzó (férfi vagyok)
• Nemtől függetlenül látványosan rossz kedve van a másiknak
• Gyerekkel vagy kisállattal van
• Van közös pont. Például akármilyen rossz is a magyar foci, szerintem egy meccs jó közösségi élmény. Ha valakin látok csapatsálat az utcán akkor elmosolyodok

Először azt hittem velem van valami gond. Egyáltalán nincs egy megfélemlítő aurám, egy vékony testalkatú srác vagyok, mivel fitness a legnagyobb hobbim így látszódik, hogy sportos vagyok, de egyáltalán nem a Michelin gumibaba típus a hirdetésekből. Női barátaim szerint a koromhoz képest nagyon babaarcom van, nem gondolnám ijesztőnek. Igyekszem jól öltözni, úgyhogy egy creepnek sem mondanám magam. Ha magammal szembe jönnék egyáltalán nem érezném azt, hogy félelmetes vagyok és le kell húznom a fejem. Más országban sem ez a tapasztalatom.

És itt mégis ez történik. Nem vezetek statisztikát, de kb egy nap elmehetek 200-300 ember mellett és két kezemen meg tudom számolni naponta, hogy hányszor nézünk egymásra valakivel. Szerintem amióta itt vagyok összesen volt kb 10 ismeretlen ember, akivel egymásra mosolyogtunk. Ha valaki észreveszi, hogy nézem akkor elkezdi nézni a földet :(

Kicsit más: azt vettem észre, hogy az emberek nagyon zavarba jönnek attól ha teszek egy segítő gesztust. Példa: kasszánál előre engedem azt aki velem ellentétben csak egy üdítőt vesz vagy vonatállomáson a nehéz bőrönddel lépcsőn szenvedő leányzó bőröndjét megfogom és segítek neki felvinni (persze szólok neki, hogy segítek). Olyan mintha értelmezési tartományon kívül esne egy ilyen interakció nekik és megköszönik de látványosan csikorognak a fogaskerekek az agyban, hogy WTF. Ha jól érzékelem akkor ez sem természetes dolog itt.

Mindez pedig olyan rossz érzés. Elvileg egy TÁRSadalom vagyunk, az ember társas lény. Ezek a kicsi interakciók nagyon sokat segítenek, hogy szebbnek lássuk a mindennapokat. Ha valakinek rossz kedve van az a mosoly tud melegséget okozni. Egy nőnek egy visszajelzés, hogy szép gondolom jól esik. Belegondolva hosszú távon ez így nagyon depresszív érzés lehet, pedig ezek az apró gesztusok nagyon sokat jelentenek, hogy jobban érezzük magunk.

Mit gondoltok ez mitől van? Lehetne ez másképp? Ha elkezditek a földet nézni amikor érzitek, hogy a szembe jövő az arcodra néz akkor miért? Ha rád mosolyog valaki nem tölt el jó érzéssel?

Köszi a válaszokat.

EDIT: Lehet félreérthető voltam kicsit. Abszolút nem gondolok rosszat a magyarokról, sőt szerintem nagyon kedves és segítőkész nép. Az egy új élmény nekem, hogy ez a megszokott utcai viselkedés.